Letészem a lantot...

Szia! Megint itt? Figyelj! Figyelsz? Akkora pszichedelikus álmom volt. Reggel mikor felkeltem, rájöttem, hogy elkótyavetyéltem az életem. Pályát cserélek. Még mindig figyelsz? Nagyon figyelsz?
Költő leszek! Na? Megmondtam ugye? Úgy döntöttem, hogy zseniális költő leszek. Mert én "aztat" megálmodtam.
El is készült az első remekművem, melyet eddigi hasztalan életemből merítettem, és melynek címe:

Oda egy amfóra, avagy Óda az amfórához

Ó te lakberendezési csoda,
Te virágtartók koronázatlan királya
Neved tisztelettel ejtem ki
Drága szépséges amfóra.

Ókori eszek szültek téged
Milléniák után is csodálva nézlek,
Szebb vagy a falon mint a gázóra,
Drága szépséges amfóra.

A virág benned csak úgy zöldell,
Szemem megtelik könnyel,
A világ madárcsicsergéssel.
Gyermekek zengik kórusban
Drága szépséges amfóra!

Na? Megmondtam ugye? Zseniális. Immáron azt hiszem hosszú szakállat kell növesszek, és ballonkabátban kell járjak. Most ne nézz így, a zseniket először senki sem érti meg, csak jóval később, életük vége felé derül ki mennyire is előrelátók voltak.
Jaj, hogy ne? De most miért mondasz ilyet? Lehet kicsit elragadtattam magam? Jól van, na, kicsit jegelem a költői zsenialitásom... de majd meglátod, egyszer... meglátod.

Értem én, elég a hülyeségből, mesélek inkább kicsi kerámiát.
Amfóra. Ez a mai téma. Mert ezzel dolgoztam. Nem tudod mi az? Elmondom. az egy edény, ami már az ókorban jelen volt, általában gabonát és bort tartottak benne. Én meg készítek ilyeneket, de már csak dekorációs célból, habár szerintem a szemespaszuly simán eláll benne évekig. Minden nap tanul az ember valamit.
Megmutatom jó?

Ő lenne az. Persze a forma kicsit változott. Eredetileg természetesen nem tátongott a közepén egy írdatlan nagy lyuk. Mert akkor kifolyik a bor. Teccikérteni? És azért nagyon nagy kár lenne.
Egyébként már párszor találkozhattál vele. Nemrég volt egy bejegyzés egy szép kis kertről, ott is szerepel egy.

Újabban volt pár munkám velük újra. Egy megrendelőnek olyan ötlete támadt, hogy falra kellene akasztani. Valahogyan. Mi sem egyszerűbb, gondoltam én. Csak ki kell lyukasztani. Rosszul gondoltam. Mert mindig elfelejtem, hogy ez a kerámia milyen egy rohadt ellenálló anyag. A múltkor meséltem már, hogy csiszolni fúrni nem egyszerű. Általában ha lyuk kell egy edényre, az elkészül még a kiégetés előtt. Ha nem, akkor jön a kínkeserves szenvedés a fúrógéppel.

De végül meglett. Sikeresen.

















Sajnos nem tudom megmutatni, hogyan fog kinézni a falon, ahová kerül majd, mert még nem vitték el, de odatartom neked a falhoz, hogy lásd. Jó?

Egy másikból pedig lámpa lett. Nem tudom mi van velem és a lámpákkal. Valamiért mindenből lámpa vagy óra lesz, azt hiszem lámpa-óra-fixációm van. Mindegy, irreleváns. Ez lett a végeredmény.




















Azt hiszem, végül is... nem fogok költő lenni, maradok a kerámiánál. Pedig...

Ohh mily jó lehetett volna
Nem baj, marad nekem az amfóra.

Jól van, jól van... befejeztem!

Ez volt a heti sztorim neked. Köszönöm, hogy kibírtad velem a költészetem, és hogy elolvastad mindezt az agymenést.
Ha új olvasó vagy, akkor van behűtött dinnye a kagylóban, foglalj helyet érezd otthon magad. A visszatérő olvasóknak meg csók a homlokotokra, a hideg sör a szokásos helyen. Sanyika ne hergeld a kutyát!
Ne felejtsd, ha tetszik az amit látsz, felveheted velem a kapcsolatot, az oldal tetején megtalálod az elérhetőségeket. Megbeszéljük, és szokás szerint megcsináljuk, mint a pinty!

Jó veled találkozni minden pénteken, örülök neki. És ha tetszik amit látsz, oszd meg másokkal is például fészbúkon. Neked csak pár kattintás, nekem pedig sokat jelent.
Találkozunk jövő pénteken, addig is ne legyenek rémálmaid a költészetemtől.
Pá.