Pácban vagyok.

Szia! De jó hogy itt vagy. Figyelj csak. Pácban vagyok. Bizony, nagyon nagy pácban.
Jaj nem úgy, hanem szó szerint. Ezen a héten nem lesz agymenés, nem volt időm rá. Ilyen az, amikor az embernek arra sincs ideje, hogy fáradjon a saját hülyeségeitől.
Elmondom mi történt jó? Szóval... valamikor egy régebbi bejegyzésemben meséltem neked azokat a munkákat, amik "tegnapra" kellenek általában. Most is ez volt. Nem fogom részletezni a párbeszédet a főnökkel, mert általában mindig ugyanaz.

Felhív telefonon, mikor én még az igazak álmát alszom, hajnali tíz órakor, és mond nekem, és csak mond és mond és mond. Hogy ez kell, meg az kell és ilyen legyen, meg olyan legyen. És mindent TEGNAPRA! Én meg csak hallgatom és hallgatom és hallgatom, közben pedig még félig az álmomban vagyok, szóval az egész olyan, mintha egy zsiráf fejű, sárgás-zöldes, szivárvány szemű egyszarvú beszélne velem. És a legszörnyűbb az, hogy az unikornisnak monoklija van. Ki hord már manapság monoklit kérdem én?
Szóval történt a múlt hétvégén, hogy ez az egyszarvú (értsd: főnök) felhívott, és jó apa módjára nem normális emberi időben, hanem hajnali délkor... volt egy kisebb megrendelés, de az nagyon sürgősen.
"Jól van, akkor majd pénteken erről fogok mesélni..." -gondoltam magamban.
És így is lett. Péntek van, én meg erről mesélek neked.
"Mi köze mindenhez a címnek?" -kérded te nagyon szemfülesen. Ohh, milyen jó megfigyelő vagy! Rendben van, felvilágosítom szeretett elmédet! Nagyon is sok. Lehet gondolkodtál már azon, hogy miért van olyan sok barna termék szétszórva itt a blogon. Lehet arra is gondoltál, hogy az a természetes színe, vagy festve van. Egyik sem. Pácolva van kérlek alássan.
"Na aztán milyen pác?" -kérded kíváncsian.
Ohohó! Micsoda tudásvágy! Micsoda akarat! Diófa pác. Ugye milyen jó? Egyszerű diófa pác. De a tejes recept sajnos szigorúan titkos. Valahol a dél-kambodzsai dzsungelben (na, ezt a két szót sem könnyű kimondani egymás után gyorsan) van elásva a nagy titok.
Könnyebb lesz, ha képeket is mutatok nem?
Először is szeretném bemutatni a leggyakoribban eladott virágcserepeinket. Ez amolyan szett. Vagy mondhatni cserép-készlet. A legkisebbtől a legnagyobbig, minden fajta virágot, kis fát lehet bele ültetni. Vagy használhatod akár bukósisaknak is a legnagyobbat, de nem valami jó a hatásfoka, tapasztalatból tudom. Szóval, itt vannak ezek a szép kis cserepek:

A legkisebbtől a legnagyobbig.

Ne felejtsük el a pácot sem.



Már a videóban is láthattad, hogyan működik. Mocskos egy meló, hidd el nekem. Ez aztán megszínez mindent, és nem igazán könnyű lemosni. De őszintén van benne valami kielégítő, amint beszívja a kerámia magába. Vagy az is lehet, hogy csak én dolgozom túl régóta vele, és unalmamban kerestem valami szórakoztatót, hogy elfogadjam szomorú sorsom? Mindegy, irreleváns, a lényeg, hogy a ragaszkodó fajtája ellenére, jól lehet vele egyezni. Kicsit olyan, mint a középiskolai szerető.
Erre aztán kerül egy pár réteg tiszta lakk, és belülről egy vízhatlanító kezelés, amiket nem tudok megmutatni, mert azok is titkosak. De most ne nézz így! Tényleg azok, nem árulhatok el mindent.
Íme!


Nos... ennyi voltam erre a hétre. Azt természetesen nem kell elismételnem ugye, hogy ha tetszik amit látsz, akkor oszd meg másokkal is, neked csak egy pár kattintás, nekem viszont nagyon jól jön.
Ugyanakkor, ha te is szeretnél ilyet, akkor csak egy szavadba telik, és megcsináljuk, mint a pinty!
Köszönöm, hogy velem tartottál ma is, és rám áldoztad értékes perceid pár darabját, nagyon örülök neki, és megtisztel a figyelmed!
A friss olvasóknak van még múlt heti lekváros bukta valahol a kamra aljában, megnéztem, nem penészes! A konyha asztalon meg egy kis friss kávé, érezzétek otthon magatok.
A visszatérő olvasóknak pedig egy nagy ölelés, van egy írtó jó ribizli bor behűtve, és kürtőskalács!
Találkozunk jövő pénteken, addig is ne feledjétek, hogy a pácból nagyon nehéz kimosakodni!
Pá!

A részeg szentjánosbogár meséje

Szia! De jó hogy látlak! Az van, hogy utálom a Kis Herceget. Most ne nézz így, elmagyarázom. Gyerekkoromban volt egy lemezfelvétel. Ami a Kis Hercegről szólt. Namármost... Azon a hangfelvételen egy drága kedves hölgy volt a mesélő. Ezzel csak egy baj van, hogy én annak a drága kedves hölgynek a hangjától idegösszeroppanást kaptam, és egy hétig nem lehetett velem beszélni. Ezt a még drágább szüleim katartikus letargiának tekintették, azt gondolván, hogy a gyermek annyira imádja a lemezt, hogy meg sem tud szólalni. Minekutána elég gyakran feltették nekem a fent említett bakelitet. Emiatt aztán sokáig kezeltek.

Többek között kétoldali herczegfóbiával. És visszatérő takonykórral, amit ugyancsak ennek a számlájára írtam. Gyakorlatilag felnőtt korom minden csalódásáért és szenvedéséért az egykori kisherceg-bakelit volt hibáztatva általam. A legjobban arra emlékszem, amikor a villanykapcsolgató bolygóra érkezik és ott van a pasas teljesen benyomva kokainnal, és csak fújja:
- Jó reggelt, jó estét, jó reggelt, jó estét, jó reggelt, jó estét...
És csak nyomja és nyomja és nyomja. Bele lehet őrülni.
Egyszer láttam a Fekete Kőrös partján egy zárlatos szentjánosbogarat. Szerintem az is ilyen betegségben szenvedett. Ki be kapcsolta a lámpáját. Mondjuk az is lehet, hogy a színművészeti akadémiára készült, mert édesanyja, mielőtt megette volna a cinege, halálán annyit mondott neki:
- Sanyika! Fijam! Ne feledd, belőled bármi lehet még! Pillangó, tűzoltó, katona, juhokat terelő juhász.
Így történt, hogy drága főhősünk a szentjánosbogarak tradícióját teljesen felrúgva elkezdett gyakorolni az egyetemi felvételire, és velem ellentétben neki a kedvenc meséje a kis herceg volt. Jó reggelt, jó estét, jó reggelt, jó estét... És csak ki-be kapcsolta magát, gondolván, hogy ez majd szépen lenyűgözi a felvételiztető bizottság legalább egy tagját, sőt talán még egy Oscar-t is bezsebel. Mekkora átélés! Mekkora tehetség!
Vagy csak zárlatos volt.
Most hogy már semmit sem értesz, és sikerült jól összezavarjalak, elmondom, hogy mindennek mi köze a kerámiához.
Az égvilágon semmi! De tényleg!
Talán csak annyi, hogy egy napon eszembe jutott, hogy milyen jó lenne lámpát készíteni. Mert... gyertyatartó az annyi van, hogy Dunát lehetne dugni vele, de kerámiából lámpa... az ritkább.
Szóval neki is estem a "projektnek" és el kell mondanom, hogy sikeresnek bizonyult. Legalábbis az a pár ember, akinek készítettem ilyeneket, nem panaszkodott eddig. Vagy azért mert minden okés és nem bánják, hogy megvették, vagy azért, mert nem mernek szólni, hogy kérik vissza a pénzük. Minden esetre csend van és béke.
Az egész alapja egy kis ufó volt eredetileg, gondoltam, hogy teszek bele majd egy villanykörtét, és az olyan buli lesz. Olyan buli is lett!
Várjál, megmutatom, csak kell keresgéljek kicsit a fotók között. Meg is van!

Végül ez lett belőle:

Jópofa kis darab nem? A lényeg, hogy aztán lettek más formák is, de ezek az ufók voltak az elsők. Van még. Azt is megmutatom:



Ezek után következtek a henger formák. Ezekkel könyebb volt dolgozni, és igazából nagyobbak is voltak, tehát nem ilyen kis asztali ufók.
Azokról is van pár kép. Keresem... keresem... meg van!



















Nos ezek lennének azok. Ezen kívül még van pár forma, amik még sajnos csak papíron léteznek, és mivel a csillárokkal is kísérleteztem, amit itt olvashatsz, kicsit jegeltem a lámpák témáját. Látod? Megígértem akkor, hogy mesélni fogok ezekről még.
Nem szabad félreérteni, nem igazán funkcionálisak, inkább csak hangulat világítást csinálnak a szobában. De jók! Erősen!
Az előző bejegyzésemben láthatod, hogy egy amfórából is lámpa lett, amolyan teraszra való.
Azt hiszem kimerítettem egyelőre ezeknek a lámpáknak a témáját, és tudod, hogy ha te is szeretnél ilyet, hol találj meg! Elárulom, az oldal tetején az elérhetőségek alatt. Ahogyan mondani szoktam: ha tetszik és kell, megcsináljuk, mint a pinty! Csak szólj!



Köszönöm a figyelmet, és jól esik, hogy vissza-vissza jársz péntekenként. Azok akik most olvasnak először, van limonádé a kredencen, akik pedig már régóta fárasztjátok magatok a hülyeségeimmel, puszi és ölelés van még egy kis maradék jól behűtött körtepálinka a mélyhűtőben, és frissen sült szilvásbukta.
Találkozunk jövő pénteken. Addig is ne legyél nagyon rossz, csak kicsit, és tiszteld a zárlatos szentjánosbogarakat, mert ki tudja... még nagy karrier állhat előttük.

Letészem a lantot...

Szia! Megint itt? Figyelj! Figyelsz? Akkora pszichedelikus álmom volt. Reggel mikor felkeltem, rájöttem, hogy elkótyavetyéltem az életem. Pályát cserélek. Még mindig figyelsz? Nagyon figyelsz?
Költő leszek! Na? Megmondtam ugye? Úgy döntöttem, hogy zseniális költő leszek. Mert én "aztat" megálmodtam.
El is készült az első remekművem, melyet eddigi hasztalan életemből merítettem, és melynek címe:

Oda egy amfóra, avagy Óda az amfórához

Ó te lakberendezési csoda,
Te virágtartók koronázatlan királya
Neved tisztelettel ejtem ki
Drága szépséges amfóra.

Ókori eszek szültek téged
Milléniák után is csodálva nézlek,
Szebb vagy a falon mint a gázóra,
Drága szépséges amfóra.

A virág benned csak úgy zöldell,
Szemem megtelik könnyel,
A világ madárcsicsergéssel.
Gyermekek zengik kórusban
Drága szépséges amfóra!

Na? Megmondtam ugye? Zseniális. Immáron azt hiszem hosszú szakállat kell növesszek, és ballonkabátban kell járjak. Most ne nézz így, a zseniket először senki sem érti meg, csak jóval később, életük vége felé derül ki mennyire is előrelátók voltak.
Jaj, hogy ne? De most miért mondasz ilyet? Lehet kicsit elragadtattam magam? Jól van, na, kicsit jegelem a költői zsenialitásom... de majd meglátod, egyszer... meglátod.

Értem én, elég a hülyeségből, mesélek inkább kicsi kerámiát.
Amfóra. Ez a mai téma. Mert ezzel dolgoztam. Nem tudod mi az? Elmondom. az egy edény, ami már az ókorban jelen volt, általában gabonát és bort tartottak benne. Én meg készítek ilyeneket, de már csak dekorációs célból, habár szerintem a szemespaszuly simán eláll benne évekig. Minden nap tanul az ember valamit.
Megmutatom jó?

Ő lenne az. Persze a forma kicsit változott. Eredetileg természetesen nem tátongott a közepén egy írdatlan nagy lyuk. Mert akkor kifolyik a bor. Teccikérteni? És azért nagyon nagy kár lenne.
Egyébként már párszor találkozhattál vele. Nemrég volt egy bejegyzés egy szép kis kertről, ott is szerepel egy.

Újabban volt pár munkám velük újra. Egy megrendelőnek olyan ötlete támadt, hogy falra kellene akasztani. Valahogyan. Mi sem egyszerűbb, gondoltam én. Csak ki kell lyukasztani. Rosszul gondoltam. Mert mindig elfelejtem, hogy ez a kerámia milyen egy rohadt ellenálló anyag. A múltkor meséltem már, hogy csiszolni fúrni nem egyszerű. Általában ha lyuk kell egy edényre, az elkészül még a kiégetés előtt. Ha nem, akkor jön a kínkeserves szenvedés a fúrógéppel.

De végül meglett. Sikeresen.

















Sajnos nem tudom megmutatni, hogyan fog kinézni a falon, ahová kerül majd, mert még nem vitték el, de odatartom neked a falhoz, hogy lásd. Jó?

Egy másikból pedig lámpa lett. Nem tudom mi van velem és a lámpákkal. Valamiért mindenből lámpa vagy óra lesz, azt hiszem lámpa-óra-fixációm van. Mindegy, irreleváns. Ez lett a végeredmény.




















Azt hiszem, végül is... nem fogok költő lenni, maradok a kerámiánál. Pedig...

Ohh mily jó lehetett volna
Nem baj, marad nekem az amfóra.

Jól van, jól van... befejeztem!

Ez volt a heti sztorim neked. Köszönöm, hogy kibírtad velem a költészetem, és hogy elolvastad mindezt az agymenést.
Ha új olvasó vagy, akkor van behűtött dinnye a kagylóban, foglalj helyet érezd otthon magad. A visszatérő olvasóknak meg csók a homlokotokra, a hideg sör a szokásos helyen. Sanyika ne hergeld a kutyát!
Ne felejtsd, ha tetszik az amit látsz, felveheted velem a kapcsolatot, az oldal tetején megtalálod az elérhetőségeket. Megbeszéljük, és szokás szerint megcsináljuk, mint a pinty!

Jó veled találkozni minden pénteken, örülök neki. És ha tetszik amit látsz, oszd meg másokkal is például fészbúkon. Neked csak pár kattintás, nekem pedig sokat jelent.
Találkozunk jövő pénteken, addig is ne legyenek rémálmaid a költészetemtől.
Pá.

Darázsfészek... darázsfészek mindenhol

Szia. Üljetek le! Jaj, hogy egyedül vagy? Azt hiszem a lakkozás kicsit megártott nekem a héten.
Volt egy kis meló. Vagyis nem kis, hanem sok. És a lakk... Hmm... az a bódító lakk. Még belegondolni is gyönyörű. Kérdezték is a barátaim mindig, hogy én miért nem iszom a kocsmában? Minek? Gondoltam, van nekem otthon fincsi lakk.

FELHÍVÁS! Gyerekek! Ne lakkozzatok, ne szipuzzatok, mert olyanok lesztek, mint én! De tényleg ne! Soha! Egyszer sem.
Igazából én is használok maszkot, de elromlott. Pontosabban elveszítettem, de a részletek most irrelevánsak, a lényeg, hogy nincs, és majd újra lesz.
A múlt héten zavarban voltam. Van egy szívügyem, amiről szerettem volna mesélni nektek, párdon, neked. Nem aktuális, ami azt jelenti, hogy nem friss, de valahogy mindig vonzott engem.
Akkor elkezdem jó? Egyszer volt, hol nem volt... Nem ez így túl meseszerű.
Szoktam tekeregni. Vagyis szeretek tekeregni. Na nem a két lábammal, habár az is jó, hanem agyagot tekerni. És belőle vázát készíteni. Eléggé összezavartalak már? De azért még mindig tegeződünk ugye?

Megmutatom inkább miről van szó:

 Nos erről lenne szó. Elmondom miért szívügyem a dolog.
Eredetileg ugye a "fazekasok" munkája egy körforgás, és itt most a józan fazekasról van szó. Szóval... a formák nagy része mind forgástest. Innen jönnek a formák, az alakok a méretek, minden. Egyszer aztán arra gondoltunk (mert ez nem az én találmányom, de nem ám!), hogy miként lehet még létrehozni egy ilyen testet. Az első és alapvető módszer, amikor az alapzat forog, rajta az agyag, és úgy alakul szépen minden.
Láttam azonban egy érdekes technikát. Nem akarok nagy hülyeséget mondani, de legjobb tudásom szerint előfordult már afrikában, indiában és talán az őslakos amerikában is. A lényeg, hogy az anyagot forgatjuk körbe, és úgy építjük fel a formát. Lásd például az afrikai agyagedények nagy része "tapasztással" készül, főleg az igazán nagy tároló edények.




Ekkor jött a nagy ötlet. A spagetti! Jóanyámnak volt egy poénja, miszerint a makaróni úgy készül, hogy veszünk egy lyukat és körbe tekerjük laskával (értsd: tésztával). Na ez pont ugyanaz. Veszünk egy váza formájú lyukat és körbetekerjük végtelenül hosszú agyag-spagettivel. Jó mi?
Miért szívügyem ez a módszer? Mert gyönyörű. Szabálytalan, textúrázott és olyan... hogyismondjam... elemi. Van benne valami megfoghatatlan. Ahogyan összeállnak a hurkák. Mint egy darázsfészek. Én azóta is darázsfészeknek hívom ezeket.
A dolog nagy hátránya, hogy az edények nehezek lesznek. Nagyon nehezek. Elkészítésük is nehéz, és nagyon munkás feladat. Sajnos a piacnak nem kellett eléggé, hogy igazán belefogjunk, ebből nagyobb termelés legyen. Ezt gépesíteni nem lehet, nincs mese, fel kell tűrni az ingujjat.
Szeretnék megosztani pár régebbi képet, még a régi műhelyből és innen-onnan, ahonnan össze tudtam szedni őket.
A mai beszélgetésünkben sok kép lesz úgy néz ki.

Íme:








Szóval... ezek lennének. Elnézést kérek a képek minőségéért, ezek mind mind pár éves fotók, amik csak úgy el lettek csípve. Igazából nagyon szeretnék foglalkozni újra velük, jó lenne, ha volna rá igény akkor talán megérné. Meglátjuk, hátha valahol valakinek a világban megtetszik és sikítva fog kérlelni, hogy csináljak már neki egyet. Akkor már csak annyit kell tennem, hogy előszedem a porosodó szerszámokat, és uccu neki... megcsináljuk, mint a pinty!
Köszönöm, újra a figyelmet. A régi olvasók találnak perecet és valami mocsok ajándék bort a konyhában, ha új olvasó vagy, akkor gyere ide keblemre! Isten hozott, de te nem kapsz perecet, azt majd csak a jövő héttől. A perec az kiváltságosaknak van félre téve. Kapsz a gugolós borból jó?
Most az egyszer nem mondom, hogy ha szeretnél ilyet, akkor vedd fel velem a kapcsolatot, és megcsináljuk neked is, mert az nem ilyen egyszerű. De ha tényleg érdekel, akkor megtalálsz az oldal tetején az elérhetőségek között, és beszéljünk róla! Én nagyon szeretnék újra ezekkel foglalkozni.
Jó volt veled kicsit nosztalgiázni a múlton. Igaz annyira nem régmúlt, így hát nem is nosztalgia, na mindegy.
Gyerekek ne szipuzzatok jó?! De komolyan!
Találkozunk jövő pénteken, addig is ölelés, és pá.