Küsdeg nyüszkölés és egyéb bolondéria

Szia.
Már itt is vagy? Akkor légy melegen üdvözölve és csüccsenj le, kicsit mesélek neked újfent. Mit szólsz?

Nem sok kerámiáról tudok ma mesélni, mivel nem sok munkám volt január elején. Többek között azért is, mert a kutya sem vásárol ilyenkor kerámia csecse-becséket, és ne felejtsük el, hogy a karácsonyi és ünnepi cirkuszt még a lakosság 56.44%-a (statisztikák szerint) még a mai napig sem pihente ki.

Más részről pedig én is szüneteltettem kicsit a termelést. Picit belefáradtam, ezért úgy döntöttem, hogy szabadságra van szükségem. Azon kívül meg mással is foglalkozom, tanulok és más téren is szerencsét próbálok.
Gondoltam, hogy ma mesélek olyan eseteket, amikor kicsit kiborult a bili nálam, avagy, mikor a vásárló kibassza a biztosítékot.

Volt egyszer, már nagyon régen, felhív valaki. Kellemes hangú hölgy. Kedvesen beleszólok a telefonba:
- Halló, tessék.
- Szia, te vagy a kerámiás srác? - csicsergi.
- Én volnék, miben segíthetek.
- Láttam az interneten azokat a pici vázákat. Nekem nemsokára lesz az esküvőm és szeretnék olyanokat az asztalra, valamint ajándékba. Kék színű kellene legyen és pici virággal az oldalán.

Elgondolkodtam, megfuttattam a fejemben, majd kedvesen hümmögtem és válaszoltam.

- Megoldható. Hány darabról beszélünk? - kérdeztem.
- Ötszáz vendég, és mindenkinek egy. - csicseregte tovább.
- Mikor lesz az esküvő, mert ekkora mennyiséget elő kell készíteni időben.
- Holnapután... - válaszolta.

Természetesen mondanom sem kell, hogy ezek után nem ütöttük nyélbe a vásárt.

Egyszer aztán még javában árultam az interneten az óráimat, mikor az egyik hírdetés alá egy nagyon aranyos baltaarcú fiatalember, akit nem az eszéért szeretnek a barátai és/vagy barátnői a következő kommentárt írta:
"Aztán mi kerül ebben ennyibe?"
Az idézőjel csalóka, mert kissé átalakítottam a hozzászólást, hogy bírja a nyomdafestéket. Lényegében két bazmeg között volt egy pár maximális helytelenséggel odaokádott valami, amit egy nyelvész barátommal és a helyi rendőrség kriptológusával (a kriptológus nem a kriptakutató történész!) valahogy sikerült kibogozni. Egy pillanatra felmérgelődtem, aztán hagytam az egészet a fenébe.

Utolsó ilyen sztorim mára, és egyben a kedvencem is egy telefonbeszélgetés újra.

- Ficz Tamással beszélek? - kérdi a hang.
- Igen, miben segíthetek?
- Láttam a kerámiákat az interneten, akkor te vagy a keramikus igaz? - vallat az illető.
- Igen, én volnék. - válaszoltam növekvő gyanúval.
- Kellene nekem három virágcserép. Ilyen nagyobb fajta növényeknek. Lehetséges?
- Persze, milyen színű legyen?
- Fehér kellene, és fából...

Egy darabig nem tudtam megszólalni, majd a legjobb tudásom szerint megnyugodtam és kedvesen elmeséltem neki, hogy a fa az fa és a kerámia az nem fa. Sőt a gumi sem fa, csak ha gumifa, valamint a műanyag sem fa. Az eszed tokja az lehet, hogy fa....

Ennyi voltam mára. Jövő pénteken nem biztos, hogy tudunk találkozni, de bepótoljuk és találkozunk a következő pénteken.
Pá.

Hogyaza... Boldog Új Év

Szia. Csüccs! Először is B.U.É.K.!
Na, most hogy ezen túl vagyunk mesélek egy kicsit. Lehet, nem lesz vidám a mai bejegyzésem, de a sok vásárló agyrém árnyékában, talán tanulságos lesz neked is, úgy ahogy néha nekem is az.

Elmondom, mi a baj.
Manapság az történik, hogy a boltok tele vannak (párdon a fogalmazásmódért) fosva termékekkel. Veszünk egy konyhabútort és ha nyikorog az ajtaja kivágjuk a kukába. Veszünk egy fröccsentett tálat, mikor elkopik a műanyag ugyanaz a sorsa, és sorolhatnám még hosszasan. Ezzel nincs is semmi baj, sőt... megadatott nekünk a bőség zavara. Egy valamit azonban elfelejtettünk. Nem minden nagyiparilag készül, és nem midnenhol robotok güriznek napestig.
Elfelejtettük tisztelni a szép, finom emberi munkát (ne érts félre, magam is belesorolom a "felejtők" közé).
A nyáron történt:
Egy kedves vásárló, akivel sokat dolgoztam együtt, vásárolt szépen, boldogan tőlem virágcserepeket és egyéb szépségeket. Úgy egyeztünk meg, hogy amikor valamire szüksége van, akkor csak szépen leadja a rendelést, és mikor kész van, akkor jöhet is utána. Ilyen ember vagyok. Nem kérek előleget, megbízom, a vásárlóimban csak úgy naív módjára. Pedig párszor ütöttem meg a bokámat már.
Szóval... a nyáron is ez történt, kaptam egy szép rendelést, fel is vettem azt. Lassan elkészültek a termékek.
Időközben volt egy aprócska incidens. Egy pár cserepem a semmitől szétesett. Összetört. Pont. Megtörténik. Ez van. Ezért is vállalom a jótállást minden után. Miután telefonon lebeszéltük a dolgot, és elmondta nekem, hogy mi történt, azonnal vállaltam a törött edények cseréjét, szó nélkül... vita nélkül.

Meg kell érteni, hogy ember vagyok én is, és rengeteg előre nem látható tényező akaszkodhat össze azzal, hogy a végtermék teljesen tökéletes legyen. Ezer celziusz fokról beszélünk, ilyen hőmérsékleten olyan fizikai és kémiai folyamatok játszódnak le, amiket nem tudok teljességgel kontrollálni. Sőt, ha bekerül egy gyenge pont az edénybe, az nagyon gyakran nem látszik szabad szemmel.
Azt is meg kell érteni, hogy annak ellenére, hogy értek hozzá, soha nem merném kijelenteni, hogy én vagyok a legjobb abban, amit csinálok. Én is holtig tanulok, mint mindenki más, aki szenvedélyes a munkája iránt.

Tehát... "minekutánna" lebeszéltük a dolgokat, mondtam neki, hogy elő van készítve, bármikor jöhet a csere -pekért... Haha... ez jó, csere cserepek: csere-pek.
Elkalandoztam. Inkább folytatom a gondolatom. A kedves vásárló meg is értette, örvendezett is neki, hogy ki lesznek cserélve szó nélkül. Még egyszer megerősítette az addigi rendelést, hogy igenis az is kell neki.
Én is örvendeztem, mert úgy gondoltam, hogy az odaadásommal és őszinteségemmel megtartottam egy klienst. Nekem ezek emberek és történetek, nem számadatok és pénz. Minden esetre egyetlen egy elveszítése is sokat számít.

Teltek a hetek, majd hónapok és... semmi. Sem a csere nem történt meg, sem a kész termékek elvitele. Sőt, lassan már a telefont sem vette vel. Nem szeretem az ilyet! Nagyon nem. Elfogadom, hogy van ilyen, de attól még rosszul esik, megcsalva érzem magam.
Nekem pénzem, időm, anyagom van egy-egy ilyen munkában, és nagyon sokszor annyira személyre szabottak, hogy el sem tudom másnak adni, hacsak nem alakítom át teljesen, ami persze újabb idő és pénz.
És mostanában kezdenek felgyűlni az ilyen hasztalanságok.
Mi ebből a tanulság? Az, hogy egyesek nem fossák magukból az occsó kínai szart, hanem rengeteget dolgoznak vele. Írhatnék a piaci hentes vagy zöldségárus nevében, az autószerelő nevében (a becsületesebbik fajtája), vagy mittudomén kinek a nevében, rengetegen dolgoznak keményen azért, hogy bizonyos kényelmet, jókedvet, szépséget vigyenek a hétköznapjainkba.
Tudod mi legyen az újévi fogadalmad? Az hogy egyszer... egyetlen egyszer megállsz egy pillanatra és szétnézel magad körül, lehet, megköszönöd a kukásnak reggel 7-kor mínusz 15 fokban, hogy nem hagyja, hogy felvegyen a kosz... mittudomén... csak értékeljük és tiszteljük egymást egy kissé. Nekem minden évben ez az első újévi fogadalmam és be is tartom.

Szomorú vagyok ilyenkor, és kissé pipa...
Találkozunk jövő pénteken, addig is tudod mit kell tenned...
Pá.