Történt a minap, hogy órát kellett készítsek. Rendelésre. Ráadásul születésnapra. Tudom, tudom, unod már az órákat, de ez most kicsit érdekes lesz. Szóval... születésnapra kell. Ami azért kényes, mert a megrendelő addig nem látja míg már késő. Aztán, ha nem tetszik, akkor vándor-ajándék lesz belőle, mit az a '94-es doboz praliné, amit még a Józsi bácsiék hoztak egyszer karácsonyra. Azóta állítólag járt már Kanadában is, nem Józsi bácsi, hanem a doboz praliné, és Marika néni, aki Józsi bácsi huszonkilencedik rendű unokatestvére a múlt héten hazalátogatott Izraelből, és kérdezd csak meg mit kaptam tőle.... Pontosan, pralinét... jó évjárat, '94-es.
Szóval ezt elkerülendő törekszem én is valami szépet és egyedit alkotni. Az alapelképzelés meg volt, már csak kivitelezni kellett volna. De ez nem olyan, mint a matematika... ahol kétszer kettő az kilenc. Mert ugye... három fajta ember létezik, aki tud számolni és aki nem... Elkalandoztam. Szóval, az történt, hogy mire megtaláltam a megfelelő tányér formát, addig eltelt egy kis idő, ugyanis kis méret kellett, az pedig ritkaság számba megy. A nagyobb gond az volt, hogy azon már volt festék. Sőt lakk is.
- Nincs az az isten, hogy én ezt lecsiszolom. - motyogtam magamnak, csak úgy szolidan, félhangosan. A kutya furán nézett, ilyenkor szeretném tudni, mire gondol.
Ekkor támadt az a nagyon nem zseniális ötletem, hogy lekaparom gyenge drótkefével. Előkotortam a leggyengébb, legfinomabb sebészeti fúrógépem. Érzékeny kis jószág, ha bekapcsolom általában kijön a helyi laktanyából az őrmester ellenőrizni az új repteret. Szóval... mondom, finom kis jószág. Felszereltem rá azt a drótkefe tárcsát, amit a leggyengébbnek ítéltem meg (azzal még fogat mosni is lehet... igaz nem marad utána fog... de lehet).
És ekkor álltam neki a zseniálisnak egyáltalán nem nevezhető tervem megvalósításához. Elmotyogtam egy gyenge imát, bekapcsoltam a fúrót (szóltam az ezredesnek, hogy nem az új RollsRoyce sugárhajtóművet teszteljük) és nekiláttam. Eddig a fejemben mindez teljesen megvalósítható és jó ötletnek számított. Kerek 0,0003 másodpercig. Aztán nem. Akkor már nem volt őszinte a mosolyom. A kefe rendesen bevágott a kerámiába is. Szó, mi szó a feladatát ellátta, a lakkból és festékből nem maradt semmi rajta. Igaz kerámiából sem... de ez akkor még csak részletkérdésnek számított.
A nem őszinte mosolyom alatt elmormoltam egy szittya káromkodást, csak úgy székelyül, ahogy édesanyám tanította, majd a folklórhoz illően rezignált fejvakarásba kezdtem.
- Hát... b*sszameg a k*rva élet... ez széttépi az anyagot csontig. - gondoltam magamban, miközben valami megmagyarázhatatlan indíttatásból folytattam a műveletet.
Ekkor történt az, hogy a fából vaskarikát készítettem. Pontosabban kerámiából fa(utánzat) karikát.
Várjál, elmagyarázom! Ahogyan "simogattam" a drótkefével fa-erezethez hasonló minta kezdett megjelenni.
- Nem is olyan rossz... - motyogtam ezt már félhangosan, mire a kutya odébbállt és lefeküdt egy olyan sarokban, ahol nincs ekkora szociális élet. - Sőt... egészen jól néz ki.
Ekkor ütött fejbe újra a zsenialitásom. Bele is fájdult. Vagy a glória szorított, már nem tudom... részletkérdés. Jól van na... nem zsenialitás, de végül is a "cévitamint" is véletlenül fedezték fel. Vagy az a spanyolviasz volt? Mindegy, ezek most apróságok, nem akadunk le rajtuk.
A végén mutatok képeket is, ne türelmetlenkedj!
Innentől már ment mint a pinty. Kész lett a forma, szép textúrája volt, vagy ahogy Sanyika szokta mondani: "stukstúrája".
Festés, újabb csiszolás, alapozás, újabb csiszolás, alapfestés, végső háttérszín és legvégül díszítés.
Végül meglett az óra, még épp időre, és remélem tetszetős lesz majd az új tulajdonosnak, mert ha nem, lekaparom kínomban a vakolatot (valószínűleg azt is drótkefével). Fogalmam sincs, hogy tudnám-e reprodukálni az eredményt, de mindenképp meg kell próbáljam más formákon is, mert erősen tetszik.
Most pedig következzenek a beígért képek. Íme:
Végezetül el szeretném még mondani:
pro primo először - nagyon örülök, hogy velem töltötted ezt a pár percet
pro primo másodszor - a blog kinézete megváltozott, ezt már a múltkor jeleztem, remélem tetszik
pro primo harmadszor - a blog címe is megváltozott, most már elérhető a keramania.com címen is, csak érted és csak neked, hogy könnyebben lehessen szájról-szájra terjeszteni, mint a herpeszt, ezáltal is melegen ajánlva azt, hogy oszd meg másokkal is ha tetszik amit olvasol, látsz, mert neked csak egy kattintás, nekem viszont azt jelzi, hogy igenis érdemes ezzel foglalkoznom a jövőben is.
Akik először látogattok el hozzám, puszi a homlokotokra, van sárgadinnye a hűtőben, szolgáld ki magad. Akik már sokadjára vagytok itt, van két jegyem Florin Salam koncertre az első sorba, úgy nyertem a múlt héten. Ha kell, ott a kredenc tetején szolgáld ki magad vele, továbbá van finom hazai málnabor a pincében. De azzal csínján, mert erős egy portéka!
Találkozunk jövő héten, pénteken, a tervek szerint főzőcskézni fogunk, úgy is mondhatjuk: "Főző lecke Tamással". A tervek szerint... de nem vagyok én jós! Addig még sok minden történhet, lehet, hogy az időjárásról lesz szó... ki tudja?
Ha tetszenek az "izéim" akkor ne feledd, az elérhetőségeim megtalálod az oldal tetején (mobilon a leugró menüpontot keresd), és csak szólnod kell, megcsináljuk, mint a pinty!
Vigyázzatok magatokra, és ne feledjétek, fából igenis lehet vaskarikát, ha van elég zsenialitása az embernek (értsd: vak tyúk is talál szeget).
Pá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése