A mai mese kissé beszámoló lesz. No, meg talán egy kis nyüszkölés, de a nyüszkölést már megszokhattad, mert nekem folyton valami bajom van a világgal. Ilyen ez, ha az ember folyton korán kell keljen (érzed a művészi alliterációt? kell... keljen... mindegy, hagyjuk is).
A télen nem sok melóm akadt, de nem is öltem meg magam igazából. Ugyanis rengeteget tanultam, egy másik szakmát, és ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak akik segítettek és segítenek benne, mert nagyon sokat jelent számomra... tudják ők, hogy róluk beszélek, szerintem nem kell névszerint szólítanom mindenki. Szóval... Köszi!
Azon kívül - és ez a nyüszkölés része - kissé elegem lett, hogy az emberek rendelnek tőlem dolgokat, majd felbogozzák a farkuk és a büdös életben többet nem jelentkeznek. Nem szeretem az ilyet, és nagyon nem értékelem. Kellett kis idő, míg lecsillapodtak bennem a kedélyek. Ne érts félre, nem az volt a bajom, hogy végül nem kell neki. Mindenkinek meg van engedve, hogy meggondolja magát, de az azért még sem járja, hogy nem szól semmit.
Például így:
- csörög a telefon -
- Halló. - mondom én.
- Csá. - mondja ő.
- Miben segíthetek? - kérdem én.
- Bű meg bá!
És ezzel lecsapja.
Namármost ha legalább ennyi lett volna, akkor elmondhatnám, hogy legalább bű-t meg bá-t mondott. Sajnos nem mondhatom el.
Nos... ennyi volt a nyüszkölés része. Azon kívül pedig kerámia vázákat készítettem mostanában, a szokásos rutin, azzal a különbséggel, hogy jóval kevesebb időm van elkészíteni őket.
Szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy sajnos a kerámia manapság luxus cikknek számít. Az embereknek vagy nincs pénzük rá, vagy egyszerűen nem érdeklik a természetes anyagok, mert a plásztik "occsóbb".
Na tessék... csak sikerült még kicsit nyüszköljek, pedig azt hittem minden kijött belőlem.
Szó, mi szó, nemrég volt nőnap, és itt van Március, tavasz van, csiripelnek a madarak, és minden újra móka-kacagás. A téli depresszióra iszunk még egy pohárral, leszavazzuk a kormányt, és minden jó lesz mostantól. Vagy nem... Én minden esetre megpróbálok minél többet írni a kis naplómba, hogy neked legyen min szörnyülködj péntekenként.
De nem minden szomorú és szürke, jajj nem ám. Kisebb, nagyobb változások álltak be az életembe nekem is, mint midenkinek, és minden olyan izgalmas és érdekes. Majd meglátom mi sül ki belőle.
Ha Rozi néni kérdezi, akkor még nem házasodom! Csak szólok.
Azon kívül egy újdonságon töröm a fejem már egy ideje, és az kerámiával kapcsolatos, szóval a jövőben arról is szó lesz remélhetőleg.
A lényeg, hogy olyan vagyok, mint az elefánt, és nem felejtettelek el!
Találkozunk egyszercsak, lehetőleg pénteken. Addig is, csipogj te is a madárkákkal, mert tavasz van.
Pá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése