A héten újra tömeggyártás volt a téma. Nem kellett sietni vele, úgyhogy jól elvoltam egy pár napig. Azon gondolkodtam, hogy miként is lehet egy ilyen viszonylag monoton tevékenységről izgalmasan írni. Sehogy. Aztán rájöttem... elmondom neked, hogyan zajlik ez nálam.
Amint visszanéztem az utóbbi munkáimat rájöttem, hogy ezek, amikkel most dolgoztam amolyan apróságok. Ami találó is jelen lelki állapotomra. Mostanig valamiért folyamatosan nagyobb tárgyakat készítettem az elmúlt pár hétben, na nem mintha kompenzálni szerettem volna bármiért is, de ezt dobta a gép. Most pedig az apróságok jöttek terítékre. Kicsi vázák, apró kaspók és kis tálak.
Hogy mi köze mindennek a lelkiállapotomhoz? Csak annyi, hogy mintha parancsszóra, mostanában én is az apróságokkal foglalkoztam. Kis kedvességek, lopott pillanatok, amikor annak a pár percnek is örülünk amit valakivel töltünk, és hasonlók.
Tudod... ilyenkor, mikor monoton munkám van szeretek elmélázni az élet értelmén. Nem, mintha bármilyen világmegváltó ötletem támadt volna eddig, de ki tudja... ami késik nem múlik. Számomra mindig izgalmas volt megtalálni az érdekest, a különlegest. Ezt tettem most is. Szeretem észrevenni azokat az egyenetlenségeket, apró hibákat, amik a termékeimben vannak elrejtve. Sőt... néha szándékosan otthagyok egy-egy ujjlenyomatot. Csak a hecc kedvéért, hátha valaki majd megtalálja azt, és elgondolkodik azon, hogy kerülhetett oda. Ugyanakkor azt is szeretem, hogy nem tökéletes.
Két részem van. Az egyik szereti a precíz, gondosan megtervezett tárgyakat. Ahol nincs helye hibának, minden kontrasztos, éles, letisztult és makulátlan. Ezzel csak az a baj, hogy rájöttem, egyre jobban magáévá tesz minket ez az életérzés. Eltávolodtunk a gyökereinktől. Ami kézzel készült, az nem lehet egyforma, és nem lehet precíz olyan szinteken. Kezdett minket uralmába keríteni az "ájfón" és a társai. Ott nincs helye hibának. Ha tizenöt ezredmásodperccel később kapjuk meg a napi adagunkat már kényelmetlenül érezzük magunk és nem tudjuk e szorongás honnan ered. Egyre jobban látom, ahogy gyermekeink is átveszik ezt a "sietős" és "kontrasztos" világot.
Jó érzés néha megállni egy pillanatra, és az apróságokra figyelni. Azokra a kis vázákra, amik egymás után eljárnak a kezem alatt. Érezni rajtuk az egyenetlenségeket. Improvizálni a festéssel... úgysem lehet tökéletes! Látni, ahogyan a kutyánk ott ül mellettünk és elmélázva figyel. Az is lehet, hogy nem ránk figyel, csak élvezi azt a pár órát, amit csendben mellettünk tölthet. Olyankor megáll számomra az idő egy kicsit. Mosolyogva arra gondolok, hogy az őszhajú borzos bácsinak milyen igaza volt, mikor kijelentette, hogy az idő relatív. Csak azért van bekapcsolva a telefonom, mert az készíti a felvételt. Nem nézem minden csipogásra, hogy most milyen értesítést kaptam.
Készítettem is neked egy videót. Összesűrítettem egy nap munkáját pár percbe, nézd meg!
Apróságok... ez visszhangzott végig a fejemben, mikor azon gondolkodtam, mit is írjak neked, mivel lepjelek meg.
Tulajdonképpen ez a napló is azért jött létre valamikor pár hónapja, hogy apró pillanatokat osszak meg veled, és örömünket leljük benne.
Mutatok pár képet is jó?
Nos, erre a hétre ennyi volt. Köszönöm, hogy velem tartottál. Szokás szerint, ha tetszik, akkor tudod, hol találhatók az elérhetőségeim, és megcsináljuk, mint a pinty! Választhatsz formát és színt, a határ a csillagos ég (azért... nem... most hazudtam kicsit, de közösen kitalálunk mindent).
Akik először vagytok itt, törjetek kolbászt, üljetek le, érezzétek otthon magatok. Akik már visszajáró látogatók azoknak nagy ölelés, van egy csomó tökfőzelék fasírttal, szolgáljátok ki magatok!
Találkozunk jövő pénteken, addig is ne feledjétek az apróságokat.
Pá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése